Az elkerülhetetlen háború KÍNÁVAL

Interjú Thomas Laird-del
2/1. rész.
Thomas Laird egyetemi tanulmányai után utazott el egy ázsiai körútra a hetvenes évek elején, és a kontinens olyan hatással volt rá, hogy a következő harmincöt évet Nepálban töltötte. A tibeti túravezetőként is tevékenykedő amerikai főleg újságírásból tartotta el magát, írásai rendszeresen jelentek meg olyan lapokban, mint a Newsweek, Time, Asiaweek. 2007-ben jelent […]

Gyújts gyertyát Tibetért!

Augusztus 8-án a világ Pekingre, és az olimpiai játékok megnyitó ünnepségére figyel majd. De előtte egy nappal, augusztus 7-én, egy csütörtöki napon a világ Tibet szimpatizánsai a bolygó legnagyobb fénytüntetésére készülnek, amikor legalább százmillió ember fog gyertyát gyújtani a földgolyó különböző pontjain IGENT mondva Tibet szabadságára.

Mentés / Megosztás
[…]

Tibet gyermeke

Interjú Soname Yangchen-nel
Soname Yangchen Tibetben született a hetvenes évek elején. 16 évesen menekült el Tibetből, először Dharamszalába, majd Delhibe került, végül az angliai Brightonban kötött ki. Nagy vonalakban ismertetve az életét megállapíthatjuk, hogy szinte semmiben sem különbözik a tibeti menekültek sok nélkülözéssel teli sorsától, ám Soname 2000 környékén, alig néhány év angliai tartózkodás után hirtelen […]

A hét idézete

„Volt ott pár kínai.”

Az 1949-ben a kelet-tibeti Chamdo-ban fogságba esett angol rádiós, Robert Ford válasza a Népi Felszabadító Hadsereg kihallgató tisztjeinek kérdésére, miszerint milyen külföldi idegenekkel találkozott Lhászában.
Robert Ford: Fogságban Tibetben
1957

Mentés / Megosztás

a2a_linkname=”A hét idézete”;
a2a_linkurl=”http://www.free-tibet.hu/2008/07/28/a-het-idezete/”;
a2a_hide_embeds=0; a2a_show_title=1;

M.A.N.A.K.

Vol.3: Szupermarketeket

Imperialista, reakciós propaganda, hogy mindenki szenved Tibetben! Hála a Kínai Kommunista Pártnak, sohasem látott jólét köszöntött be a „Hó országában”. A „Mit adtak nekünk…” rovatban kínai honlapok, és újságok cikkei közül válogatunk.

„Mintegy 200 szupermarketet fognak építeni vagy felújítani a Tibeti Autonóm Régió távoleső, vidéki területein ebben az évben, hogy olcsó és minőségi árukkal lássák […]

Pekingi olimpia: nézőpont kérdése?

2008 az olimpia éve és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a nyári ötkarikás játékokat Tokió, és Szöul után harmadik ázsiai városként Peking rendezheti meg. A világ emberi jogi szervezetei, és Kína 56 kisebbsége úgy érezhette, hogy a NOB feldobta a magas labdát. Gyakori kérdésük, hogy az emberiség legnagyobb közös ünnepeként számon tartott sportrendezvényt […]

Hogyan foglalja el Kína Afrikát…

… és hogy miért kellene emiatt nekünk, nyugatiaknak nagyon-nagyon aggódnunk.

Mentés / Megosztás

a2a_linkname=”Hogyan foglalja el Kína Afrikát…”;
a2a_linkurl=”http://www.free-tibet.hu/2008/07/25/hogyan-foglalja-el-kina-afrikat/”;
a2a_hide_embeds=0; a2a_show_title=1;

Mao mutat utat

A fenti címmel ellátott rovatban a kommunista all star team szellemi óriásainak idézeteiből válogatunk, és tesszük közszemlére mindenféle kommentár nélkül, hadd álljanak magukban, pőrén, világítva az éjszakában, mindenki nagy örömére. Harmadszor is a csodálatos Mao elnök nyert, aki ezúttal kis hazánk történelmét magyarázza el nekünk.

„Az 1956-os magyar ellenforradalmi lázadás a szocialista országon belüli reakciósok, és […]

Peking az olimpia előtt

Pekingből kiutasított pekingi tudósítónk jelenti az angliai Purley-ből.
A Free Tibet Blog első, és eddigi egyetlen külföldi korreszpondentja 2008 tavaszán nagy reményekkel vágott neki élete második pekingi útjának. A minimum egy évesre tervezett tartózkodás azonban a cikkben vázolt okok miatt három hónaposra sikeredett, ezért Kínában megkezdett, és félbeszakadt emlékiratait most egy tudósítás formájában közöljük.

[…]

Szigorúan ellenőrzött Játékok

„A Játékok mindig is összehozták az embereket, hogy együtt békésen ünnepeljék az egyetemes emberi értékeket. Az eljövendő játékokon a világ minden részéről érkeznek atléták, hogy együtt hirdessék az olimpia szellemét.” – olvasható a Nemzetközi Olimpiai Bizottság honlapján. Az lehet, hogy a sportolók erre készülnek, de most, amikor egy diktatúra rendez Olimpiát, az eddig inkább egy […]

Free Tibet régebbi bejegyzések »