Tibet-határozat: szappanopera a Parlamentben

Bejegyzés időpontja: 2008 szeptember 30.
Kategória: tibet |

11.jpg
Gagyi brazil tévésorozattá alakította az MSZP a Tibet-határozat elfogadását. A tartalomból: a gonosz szocialista párt mindent megtesz, hogy kedveskedjen gazdag barátjának, a Kínai Kommunista Pártnak. A mit sem sejtő magyar emberekkel elhitették, hogy ők a demokrácia védelmezői, de a háttérben csúnya dolgokat művelnek, hogy kedvében járjanak a világ egyik legelnyomóbb diktatúrájának, és a legkörmönfontabb praktikákat vetik be, hogy elgáncsolják az emberi jogok mellett kiálló Tibet-határozatot. Sírnak, módosítanak, könyörögnek, átkeresztelnek. Az előző rész tartalmából.

Tegnap napirendre tűzte a módosítási indítványt a parlament. Közben viszont az ügyrendi bizottság - ahol az MSZP többségben van - elfogadta, hogy a Tibet-határozat műfaja nem határozat, hanem politikai nyilatkozat. A húzás lényege, hogy ennek elfogadásához már kétharmados többség kell. Mivel a határozatot jegyző négy párt öt szavazatnyi többséggel bír, a politikai nyilatkozattá átkeresztelt Tibet-határozat eltűnhet a süllyesztőben. Ezt a döntést azonban a plenáris ülés felülbírálhatja.

A Free Tibet Blog információi szerint az ellenzéki pártok számára jelenleg az a legfontosabb kérdés, hogy sikerül-e napirendre vetetni a módosítás kérdését, majd azt követően sikerül-e megszavazni, hogy semmissé tegyék az ügyrendi bizottság döntését?

Ha sikerül, és a politikai nyilatkozatból ismét határozat lesz, akkor jövő héten minden visszakerülhet a régi kerékvágásba, és két hét múlva végszavazásra kerülhet a Tibet-határozat. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, elsősorban az kell, hogy az ellenzéki pártok ötfős szavazati többsége mindig érvényesüljön, vagyis, hogy az ellenzéki honatyák benn üljenek a megfelelő időpontban, és megnyomják a megfelelő gombot.
Mi szurkolunk.

Még korábbi részek tartalmából:
A Tibetről szóló határozati javaslatban - amelyet a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ egy-egy képviselője jegyez - az Országgyűlés felszólítja a Kínai Népköztársaságot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközileg elismert emberi jogoknak, és vessen véget az erőszaknak, valamint felhívja a magyar kormányt arra, támogassa Peking és a dalai láma között a tárgyalások megkezdését Tibet autonómiájáról.

FTB

Mentés / Megosztás

Hozzászólások

7 hozzászólás to “Tibet-határozat: szappanopera a Parlamentben”

  1. medve 2008 október 1. 11:05 de.

    Az MSZP-nek ez az eljárás ékes bizonyítéka demokratikus állapotainkra. menet közben egy olyan bizottságban, ahol többségük van, fogják magukat és megváltoztatják egy javaslat jellegét. Ilyen egyszerűen nem lehetne. Ez gusztustalan. Jóvá lehetne tenni, de hát azért már tapasztaltuk, hogy az ellenzéki fegyelem sem tökéletes.

  2. JhFgmDHd 2010 június 23. 1:27 du.

    wZerobB

  3. slVAfqE 2010 július 28. 5:32 de.

    vjsNoq

  4. hypotheek 2010 augusztus 13. 10:02 de.

    Hoeveel kan ik lenen? (hypotheek). Wat worden mijn maandlasten? (hypotheek) … Hoeveel hypotheek heb ik nodig? Hoe hoog is de boete die ik nu zou moeten

  5. WOVmGE 2010 szeptember 1. 4:03 de.

    ruMevl

  6. migraine 2010 szeptember 6. 1:56 du.

    Hoewel migraine op elke leeftijd voor het eerst kan optreden, begint dit type hoofdpijn meestal tussen de tien en veertig jaar. Bij de meeste mensen treedt

  7. migraine 2010 szeptember 6. 9:04 du.

    Migraine is een ernstige vorm van hoofdpijn. Het treedt in aanvallen op en gaat vaak gepaard met visuele stoornissen en misselijkheid.

Szólj hozzá!