A pekingi olimpia öröksége

Bejegyzés időpontja: 2009 március 30.
Kategória: kína, olimpia |

no-sleep-till-lhasa.jpg
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezérkara csütörtökön úgy döntött, a jövőben nem engedélyezi, hogy a nyári és téli ötkarikás játékok házigazdái határaikon kívülre vigyék a fáklyafutást.

z olimpiai lángot körbehordó nemzetközi staféta bevezetése a 2004-es athéni olimpiához kötődött, jól is sikerült, ám a 2008-as pekingi játékok fáklyaváltóját botrányok kísérték. A világ körüli út közben számos állomáson tömegtüntetések zajlottak a kínai emberjogi helyzet javításáért, vagy éppen tiltakozó, olykor erőszakba átcsapó akciókat szerveztek a szabad Tibetért.

Ennek hatására határozott most úgy denveri ülésén a NOB végrehajtó bizottsága, hogy ezentúl csakis az országhatárokon belül szervezhető olimpiai fáklyafutás. A rendelkezés a 2010-es vancouveri téli, továbbá a 2012-es londoni nyári játékokat még nem érinti, viszont az oroszországi Szocsiban rendezendő 2014-es havas-jeges olimpiát már igen, s a 2016-os sportcsúcstalálkozótól kezdve a nyári olimpiákon is tilos lesz a nemzetközi staféta.

MTI, FTB

Mentés / Megosztás

Hozzászólások

4 hozzászólás to “A pekingi olimpia öröksége”

  1. NuxzNIh 2010 július 28. 5:09 de.

    JirwhqR

  2. hypotheek 2010 augusztus 13. 11:32 de.

    Hypotheken? Heel veel hypotheek informatie: verschillende hypotheekvormen, hypotheekrentes, nationale hypotheek garantie, hoe een hypotheek te vergelijken.

  3. lenen 2010 augusztus 14. 11:07 du.

    BKR problemen? Nu Geld lenen zonder BKR toetsing? Op zoek naar betrouwbare aanbieders? Wij vergelijken banken die u toch kunnen helpen aan een betrouwbare

  4. migraine 2010 szeptember 6. 9:57 du.

    Migraine is een ernstige vorm van hoofdpijn. Het treedt in aanvallen op en gaat vaak gepaard met visuele stoornissen en misselijkheid.

Szólj hozzá!