Az USA Liu Xiobo szabadon engedését kéri

Bejegyzés időpontja: 2009 június 25.
Kategória: USA, charta 08, kína |

arton12133.jpg
Az Egyesült Államok pekingi nagykövetsége útján csütörtökön arra kérte a kínai hatóságokat, hogy engedjék szabadon az előző nap vád alá helyezett ellenzéki aktivistát. Liu Xiaobo az 1989-es pekingi diáklázadás egyik vezéralakját, írót, egyetemi tanárt még decemberben vették őrizetbe, mert aláírta a Charta 08 című kiáltványt, amely a kínai többpárti demokrácia megteremtése érdekében reformok bevezetését követelte. Azóta ismeretlen helyen tartják fogva.

A hatóságok mindeddig nem indokolták meg őrizetbe vételét. Szerdán az Új Kína hírügynökségen keresztül azonban hivatalosan közölték: Liut a szocialista államrend megdöntésére irányuló felforgató tevékenység elkövetésével vádolják. A rendőrségi közlemény szerint az ellenzéki aktivista az elmúlt években “megalapozatlan híreket terjesztett és gyalázta a kormányt”. Az Új Kína úgy tudja, hogy az előzetes rendőrségi vizsgálat során Liu elismerte bűnösségét az ellene felhozott vádpontokban.

A pekingi amerikai nagykövetség szóvivője közölte, hogy a washingtoni kormányzatot nagyon aggasztja Liu ügye, és az ellenzéki szabadon engedését kéri.

MTI, FTB

Mentés / Megosztás

Hozzászólások

7 hozzászólás to “Az USA Liu Xiobo szabadon engedését kéri”

  1. Kimmuriel 2009 június 25. 9:25 du.

    Lehet, hogy Amerika tényleg komolyabban megmozdul Tibetért?

  2. FTB 2009 június 26. 11:07 de.

    Valami megmozdult, úgy tűnik. mondjuk ez a hír is elmegy a kommunikációs fogás kategóriában,- ha kritikusak akarunk lenni - de a tibeti konzulátus ötlete már jóval keményebb szándékokat sejtet. én bizakodó vagyok.

  3. hypotheek 2010 augusztus 13. 12:19 du.

    Hypotheek informatie, hypotheek aanvragen of afsluiten? Hypotheekrentes bekijken. Hypotheek aanbieders vergelijken, hypotheek vormen, bijkomende kosten,

  4. hypotheek 2010 augusztus 13. 6:43 du.

    Hoeveel kan ik lenen? (hypotheek). Wat worden mijn maandlasten? (hypotheek) … Hoeveel hypotheek heb ik nodig? Hoe hoog is de boete die ik nu zou moeten

  5. lenen 2010 augusztus 14. 9:03 du.

    BKR problemen? Nu Geld lenen zonder BKR toetsing? Op zoek naar betrouwbare aanbieders? Wij vergelijken banken die u toch kunnen helpen aan een betrouwbare

  6. migraine 2010 szeptember 6. 11:55 de.

    Hoewel migraine op elke leeftijd voor het eerst kan optreden, begint dit type hoofdpijn meestal tussen de tien en veertig jaar. Bij de meeste mensen treedt

  7. migraine 2010 szeptember 6. 6:51 du.

    Migraine is hoofdpijn die in aanvallen komt. De hoofdpijn komt plotseling op, soms midden in de nacht zodat u er wakker van wordt. De pijn zit meestal aan

Szólj hozzá!