Magyar képviselők a Dalai Lámánál
Bejegyzés időpontja: 2009 október 11.
Kategória: Magyarország |

Úgy tűnik, hamarosan Magyarország is bekapcsolódhat abba a közép-európai trendbe, amely kormányzati és parlamenti szinten áll ki a tibetiek emberi jogaiért, valós autonómiájáért.
„A Magyar Országgyűlésben tavaly alakult meg a Tibet-csoport, s mára több mint húsz taggal működünk, novemberben pedig részt veszünk azon a római ülésen, amely a világ parlamentjeinek Tibet-csoportjait hozza össze Rómában” – mondta Ékes József, aki a tajvani ügyek mellett most már Tibetért is felelős. A küldöttségben Ékes József mellett Harrach Péter, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke és Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke utazik az olasz fővárosba. Az út jelentőségét jelzi, hogy a dalai láma fogadja a magyar politikusokat Rómában. Mindemellett az is előfordulhat, hogy a közeljövőben a Tibet-csoport néhány tagja ellátogat az indiai Dharamszalába, az emigráns tibeti kormány székhelyére. A dharamszalai kabinet ugyanis levélben hívta meg a csoport képviselőit az indiai vizitre. „A Kínai Népköztársaság uralma alatti szenvedéseink kísértetiesen hasonlók ahhoz, amit önök éltek át a sztálini Szovjetunió időszakában, így a közös múltbeli párhuzamok miatt támogatásuk még értékesebb számunkra” – áll a tibeti kormány által a Tibet-csoportnak küldött dharamszalai levélben. Bár egyelőre hivatalosan nem szerepel a dalai láma jövő évi programjában, úgy tűnik, a tibeti vallási vezető szeptember közepén több napra Magyarországra érkezik, s ellátogat Erdélybe is. A tervek szerint a Nobel-békedíjas politikus felkeresi Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját, Csomakőröst is.
MH, FTB
Hozzászólások
3 hozzászólás to “Magyar képviselők a Dalai Lámánál”
Szólj hozzá!



Annyira örülök!
Végre valami konkrét lépés országunk részéről!
Remélem, végre javul a helyzet a tibeti emberek számára.
A Dalai Láma látogatása szintén nagyszerű lenne.
teljesen egyetértek, nagyon örömteli esemény, és reméljük “egy gyönyörű barátság kezdete.” gratula a képviselőknek, hogy energiát fordítanak erre az ügyre!
A pesszimizmus mondatja velem: “Sok beszédenek sok az alja…”