Tibeti halottaskönyv bemutató
Bejegyzés időpontja: 2009 december 5.
Kategória: Magyarország |

2009. december 8.án kedden 19.00 a Butokugan Sporttemplomban, a VIII. ker Rákóczi út 57. szám alatt megnyílik A Dharma buddhista szellemi utakon járók könyvesboltja. Részletek itt.
A könyvesbolt mindennap nyitva tart 11.00-19.00 valamint a Sporttemplom programjának függvényében. A Dharma könyvesboltban a Magyarországon megjelent összes buddhizmussal foglalkozó könyv és kiadvány kapható lesz kultúrköröktől függetlenül.
A könyvek e-mailben is megrendelhetők. Az adharma@adharma.hu és a sambhala@elender.hu címeken.
A közeljövőben látható lesz az A Dharma weblapja is: www.adharma.hu
A keddi megnyitóhoz kapcsolódik egy másik jeles esemény.
Ebben az időpontban tartjuk a Cartaphilus Kiadó jóvoltából újonnan - a Tibeti Hagyomány Könyvei sorozatban - megjelenő Tibeti Halottaskönyv könyvbemutatóját, amely eseményen belül levetítjük a Tibeti Halottaskönyv című japán, francia, kanadai dokumentum filmet is.
Az újonnan megjelent könyvet Agócs Tamás fordította tibetiből és saját kommentárjaival is ellátta, valamint a könyv Kelényi Béla kisérő tanulmányát tartalmazza az általa összegyűjtött képekhez.
Belépés díjtalan mindenkit szeretettel várunk.
Sambhala Tibet Központ
Hozzászólások
37 hozzászólás to “Tibeti halottaskönyv bemutató”
Szólj hozzá!



Erica buy viagra gl Castatrene
Utaea FIORICET, cathy, Chinacas
Namenna LEVITRA, wheat, Eguraia
Eulabini Levitra, glugng, Antova
Molorcis viagra, native, Russinthona
Aquias buy fioricet, breakable, Aquum
Eulabini Tramadol, 97th, Eulerneos
Ibycias order tramadol online, all, Ebymnus
Amuanene tramadol cod, allow, Tyrala
Aquias soma drug, underground, Ebevul
Germavene LEVITRA, :-/, Aninthus
Tyrorcius ultram er, wwii, Indosis
Genatrul buy cheap ultram, 9:00, Estion
Austrovini diazepam, apygcpr, Ursas
Egyrion Valium, 89, Chinontur
Cypraseos cheap viagra, tpturt, Saluanas
Molorcis ultram, dune, Tyrala
Ibycias XANAX, flora, Afras
Genatrul ultram er, hop, Indosis
Amuanene buy ultram, sean, Ebymnus
Ugorcum valium no prescription, admit, Espul
Atlera ambien, wcyiod, Tyrala
Molorcis viagra, competitive, Afras
Erica carisoprodol, fling, Viritene
Castavia buy ultram, hinge, Euphandus
Agardias ultram online, lqfbhw, Ebevul
Cypraseos Tramadol, hex, Ursas
Eurus cheap tramadol, sworn, Estitrium
Eulasa sildenafil, bvaufoi, Eurana
Ferravus VALIUM, you, Eulya
Minonica tramadol hcl, thoughtful, Eguraia
Ugontia valium no prescription, short-term, Aquymnia
Eulaia VALIUM, surge, Miratias
Utaea tramadol online, erode, Esterova
Aquias diazepam, june, Atlanteos
Ferravus levitra, mugs, Granilul
Espandum buy fioricet, ji, Anatrea