Tárgyalások - eredményre várva
Bejegyzés időpontja: 2010 január 30.
Kategória: kína |
Miközben a Dalai Láma követei Pekingben tárgyalnak, több olyan cikk is megjelent a világsajtóban, amelyekben a kínai politika megváltozásáról írtak. Van-e remény bármilyen változásra?
15 hónap után találkozott ismét a Kelsang Gyaltsen és Lodi Gyari vezette delegáció a kínai kormány tisztviselőivel. A tárgyalások kezdete szinte egybeesett az 5. Tibet Munkakonferenciával, ami a legnagyobb szabású kínai fórum, amely a tibeti régióval foglalkozik. A konferencián áttörést sejtető vélemények hangzottak el: kijelentették, hogy a jövőben - a Tibeti Autonóm Régió 1965-ös megalapítása óta először - nem csak a TAR-ben élő tibetieket tekintik intézkedéseik célpontjainak, hanem a szomszédos régiókat is, mivel a 6 milliós tibeti kisebbség többsége itt él, nem pedig az említett régióban.
A konferencián megállapították, hogy a kormánynak jóval többet kell tennie, hogy megnyerje az ott élők bizalmát. Kínai források szerint az állam 45 milliárd dollárt fektetett be a régióban 2001 óta, igaz, ennek nagy részét a Lhaszát Pekinggel összekötő vasút emésztette fel.
Hu Jintao, Kína első embere bejelentette, hogy a Tibetben élő nomádok és pásztorok éve jövedelmének 2020-ra el kell érniük a nemzeti átlagot. (A jelenlegi bevételük ennek csupán negyede). A pozitív hangvételű nyilatkozatok azt mutatják, a kínai vezetés tisztában van azzal, hogy eddigi politikáját mind Tibetben, mind pedig Kelet Turkesztánban felül kell vizsgálnia, ha nem akar a 2008-as és 2009-es felkelések megismétlődésétől tartani.
A tibeti helyzet konszolidálására ismét remek lehetősége adódik a követek látogatása alkalmával. A tibeti fél tisztában van azzal, hogy naivitás enne bármilyen komoly változásra számítania. A kínai külügyminisztérium a napokban ismét éles Dalai Láma ellenes kirohanást intézett a sajtó felé, megismételve szokásos vádjait.
FTB
Hozzászólások
5 hozzászólás to “Tárgyalások - eredményre várva”
Szólj hozzá!



A fejleményeket követni kell, de sokszor leszek dühös, elkeseredett vagy félelemmel teli, ezért van, hogy legszivesebben azt hazudnàm magamnak, hogy ez az egész aljas igazsàgtalansàg nem is létezik, nem is lehet ilyesmi, amit Kina müvel. Szerintetek van kiùt ennek a népnek, kultùrànak és spiritualitàsnak ?
Ugy remélem !
Hogy egy nagy bölcset idézzek: “Soha ne add fel!” Szerintem az ebben leírt események mindenképpen pozitívak. Vannak szakértők, akik szerint ez nagyon sovány, de mások meg úgy nyilatkoztak, hogy egy pillanatra felcsillant egy reménysugár. A változásnak Kínából kell elindulnia. Az ujgur meg tibeti események bebizonyították, hogy ha nem engednek, akkor gond lehet, úgy mint a Tienanmen téren ‘89-ben. A forradalmat ugyan leverték, de utána megkezdődött a konszolidáció, mert megértették, hogy nem folytathatják ugyanazt a brutális elnyomást. bízni kell, mást nem lehet tenni. Ahogy Lobsang Sangay, egy Harvardon tanító tibeti jogász megjegyezte: a mi kiindulási pontunk nem a valóság, hanem a remény.
Fù, de jo ez a vàlasz, erre majd mindig gondolok !
Köszi FTB !
Hoeveel kan ik lenen? (hypotheek). Wat worden mijn maandlasten? (hypotheek) … Hoeveel hypotheek heb ik nodig? Hoe hoog is de boete die ik nu zou moeten
U wilt geld lenen zonder BKR toetsing? De opties hiervoor worden groter, kijk verder en ontdek hoe u wél geld kunt lenen, snel & eenvoudig.