Követek után ObaMao

Bejegyzés időpontja: 2010 február 3.
Kategória: Dalai Láma, obama |

obama-dalai-lama-big.jpg
Nesze semmi, fogd meg jól – jut eszembe a mondás. Visszatértek a követek Kínából, és annak ellenére, hogy még a miniszterelnök is előre kijelentette, hogy nem várható semmilyen kézzel fogható eredmény - nem is lett - mégis sokan csalódottak.

Lodi Gyari és Kelsang Gyaltsen sajtótájékoztatón számoltak be tapasztalataikról. A két különleges követet pár napra Hunan tartományba vitték, hogy nézelődjenek, majd ezután kezdődtek meg a tárgyalások Pekingben. Gyari elmondása szerint a kínai féllel alapvető nézeteltérések vannak, amelyek megakadályozzák a legkisebb előrehaladást is. Már ott nem passzol a két vélemény, hogy mi a helyzet Tibetben.

A kínai fél szerint minden rendben van, a tibetiek szerint meg nem. Bár sokan köszörülik a nyelvüket a két követen, azért nem buta emberek. Azt javasolták, hogy indítsanak vizsgálatot annak kiderítésére, hogy miképpen érzik magukat a Tibetben élők. Nem valószínű, hogy megfogadják a tanácsukat.

A kínai fél azt sem fogadja el, hogy a Dalai Láma a tibeti nép egyetlen igazi képviselője. Szerintük az a Kommunista Párt.

Egy hete Budapesten járt a Tseten Samdup Chhoekyapa, a Dalai Láma svájci nagykövete. Amikor arról kérdeztem, hogy mi a véleménye a találkozóról, annyit mondott: jobb, mintha semmilyen párbeszéd nem lenne. Nagyjából ez az egyetlen pozitív nézőpontja az eseményeknek.


Ilyenek az elégedett tibetiek. 2008.03.14. Lhásza.

A Youtube megint egy tipikus példa. Felmentem erre a videómegosztóra, hogy a cikket színezzem egy kicsit egy bejátszással, ami a 2008. márciusi megmozdulásokról szól. Beírtam, hogy “Lhasa Riot”, és az első negyven találatból legalább 35 az események kínai verzióját mutatja be. Pár videó a kínai központi tévétől (CCTV), pár az anti-cnn honlapról, amit feldühödött kínai diákok azért hoztak létre, hogy ellenpontozzák a nyugati hírtévék „elfogult, Kína-ellenes” beszámolóit, és ott van pár olyan is, ami azt a címet viseli, hogy „2008 Tibet: az igazság és hazugságok”, és arról szól, hogy a „Dalai klikk” milyen fabrikált hazugságokkal eteti a világot. És ez csak néhány példa, van ott több cucc is. A fele valószínűleg hivatalos, fizetett kommentelő, tartalomfeltöltő, a másik fele pedig meggyőződéses, dühös nacionalista. A propaganda a neten is elnyomja az igazságot. Vagyis elnyomná.

Februárban megtörténik a novemberben elhalasztott találkozó az Egyesült Államok elnöke, és a Dalai Láma között. Konkrétumok még nem hangzottak el, de úgy tudjuk, Barack Obama olyan diplomáciai gesztust fog gyakorolni Őszentsége felé, amilyenre a korábbi elnökök esetében nem volt példa. Meglátjuk. Mivel az elmúlt hetekben népszerűségi mutatói erőteljesen zuhantak, Obamának külön jól fog jönni, hogy a világ egyik legkedveltebb vallási vezetőjének társaságában mutatkozhat, kérdés, lesz-e valamilyen konkrét haszna belőle a tibetieknek. Ígéretekből, és bátorításból sosincs hiány.


Fekete hónap az USA-China viszonyban: először a Google, aztán Tajvan, most meg ez a Dalai Láma! Berzenkedhetnek a külügyi újságírók!

Az elmúlt évben nem sok olyan esemény történt, ami megütötte volna a nemzetközi sajtó ingerküszöbét Tibet ügyben leszámítva a találkozóra nemet mondó Obamát, és az említett találkozót, ami lábjegyzetben a magyar napilapokig is elkúszott. És ne felejtsük el: a kínai gazdasági lobbi előtt meghajoló “ObaMao” néhány nappal később, december 10-én mosolyogva zsebre vágta a Béke Nobel-t.

A kínai külügy természetesen máris dörgedelmes nyilatkozatokban ítélte el az amerikai elnököt, amiért bevállalja a meetinget Őszentségével. Obama szóvívője kijelentette, hogy mint „világméretű tiszteletnek örvendő vallási és kulturális vezetőként” fogadják a Dalai Lámát, de Ma Zhaoxu, ügyeletes beszélő robot azt mondja, hogy „Kína ellenezi, hogy az Egyesült Államok elnöke bármilyen formában vagy címszó alatt kapcsolatba kerüljön a Dalaival.”

Imádom, hogy Kína mindig azzal jön, hogy ne avatkozzanak bele a belügyeibe, amikor embereket trancsíroznak szét tankokkal, aztán ha arra kerül a sor, akkor ők bátran megteszik ugyanezt: jól beleavatkoznak más országok belügyeibe. Persze szó nincs népirtásról, csak egy 75 éves Béke Nobel-díjas buddhista akasztja ki őket agyilag.
Szinte már nekem kínos.

A frontok megmerevedtek, senki nem hajlandó engedni, az álláspontok változatlanok. A diktatúra falai állnak, és látszólag stabilok. Csak az idő múlik.

FTB

Mentés / Megosztás

Hozzászólások

17 hozzászólás to “Követek után ObaMao”

  1. szb 2010 február 3. 11:48 du.

    Komolyan libabörös vagyok. Nincs itt egy “bàtor” politikus, vagy valami nemzetközi összefogàs ? Senki nem gondol arra, hogy lehetnénk ezeknek az embereknek a helyébe ?
    Richard Gere egy érdekes nyilatkozatot adott,(pl. hogy Sarkozy gyàva volt, hàt, igen, ilyen az emberi jogok elnöke,nem talàlkozik a Dalai Làmàval, de elküldi a top model feleségét, halàlra röhögöm magam) miszerint egyhangù nemzetközi vélemény kell Kinàval szemben ! Optimista marad + lépéseket tesz ! Még jo, hogy vannak ilyen emberek !

  2. FTB 2010 február 4. 10:01 du.

    ez egy érdekes meccs, de úgy is mondhatom, hogy kegyetlen. Mindent felülír a nagypolitikában hogy Kína kőgazdag. 800 milliárd dollárnyi amerikai állampapír van a birtokában, ami azt jelenti, hogy ennyit fektetett be az USA-ba. Erős kereskedelmi partner, és a politikusok mögött álló gazdasági lobbik nem hagyják, hogy ne az üzleti érvek diktáljanak. Ez megy mindenhol az EU-tól kezdve a budapesti múzeumokig, akik kínai testvérvárosi kapcsolatokra hivatkozva nem fogadnak be tibeti kiállítási anyagot. Minden háttérbe szorul, nem csak a tibetiek, de ez megy a környezettel is, a saját bolygónkkal, amit lassan felzabálunk, mert a piac törvényei szerint növekedni kell: többet kell termelni, és fogyasztani is. Folyamatosan. Ezért kell(ene) nekünk, polgároknak hallatni a hangunkat, mert ebben az esetben a hallgatás egyenlő a beleegyezéssel. Ki kell mondanunk hangosan, hogy megértsék: ne így csináljátok tovább, mert ez nem a mi utunk.

  3. szb 2010 február 4. 11:00 du.

    En is ùgy gondolom, hogy van, hogy a hallgatàs egyenlö a beleegyezéssel, ezért irtam volt, hogy aki semmit sem tesz, az is felelös.
    Büszkülök, hogy van “magyar ftb”, hogy nàlunk is kiàllnak emberek ilyen témàért.

  4. FTB 2010 február 5. 9:38 de.

    Köszönjük! Mi is örülünk, ha aktívak az olvasóink! A Dalai Láma is megmondta, hogy a párbeszéd fontos dolog, - azt már én teszem hozzá: még hasonló véleményen lévők között is:)

  5. porno 2010 június 16. 7:39 du.

    Hi pipls uyi ui i !!!! :) я ебу ))

  6. viagra senza ricetta forum 2010 június 17. 5:37 du.

    Hi piplsi ui i !!!! :) dlrikser viagra della erbe ewr

  7. 25 mg in italia viagra cialis levitra 2010 június 17. 11:26 du.
  8. viagra richieste 2010 június 18. 10:27 du.

    Hi piplsi ui i !!!! :) dlrikser viagra ipertensione dei ewr

  9. Farmacia online Italia 2010 június 20. 11:48 de.

    Hi piplsi ui i !!!! :) dlrikser Farmacia online Italia ewr

  10. cialis 2010 június 21. 3:45 du.

    Hi piplsi ui i !!!! :) site cool !!!!!!

  11. lhyZUib 2010 június 23. 8:23 de.

    nUaDpbf

  12. Alexxus 2010 június 24. 2:55 de.

    doors.txt;10

  13. Intapattins 2010 június 26. 4:12 du.

    june 11 starts the next, but the long-awaited FIFA The community at open-handed Cup, which takes pinpoint in South Africa. In this championship, I deliberate over, got all the commands that need it. ”
    So, scale engross a poll.
    Who after all, do you meditate on force be triumphant in the championship this time?
    бета тест mmorpg

  14. Urinymymndrof 2010 július 3. 10:56 de.

    Problems with shutting down Ubuntu 10.04
    Ubuntu 10.04 desktop installed on the laptop.
    The site ubuntu says that the desktop is suitable for desktops and laptops.
    When you turn off your laptop, there is as it should be intro ubuntu, and five small white circles. Three of them are red (an indicator), and two are white.
    But all are supposed to be red. We had a simple button (which is on the keyboard, the physical button) off new laptop.

    секс знакомства в белой церкви

  15. dose single zithromax 2010 július 5. 12:36 de.

    Riudd ) site coodfdsl !!!!!! sd

  16. buy kamagra online 2010 július 18. 6:22 du.

    Forum u”ber deutsche Miniaturpferde Foren-U”bersicht !!!

  17. swHMyxG 2010 július 28. 3:45 de.

    sLnOyPI

Szólj hozzá!