Tibeti Újév Budapesten

Bejegyzés időpontja: 2010 február 20.
Kategória: Magyarország |

losar_2010.jpg
Kedves barátaink! Különleges alkalomra hívunk meg titeket február 26-27-én. A program a cikkben.

Tibeti Újév - Loszár 2010/2137
Fesztivál, Kiállítás és Vásár

(a tibeti kultúra tárgyainak és kelet ásványainak és ékszereinek kiállítása és vására)

2010. február 26-27./péntek-szombat
Vista Rendezvény Központ
Budapest, VI. Paulay Ede u. 9.
Szervezők: Szakja Tasi Csöling Buddhista Egyház, Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ, Angel and Co.

A távol-keleti illetve a tibeti időszámítás szerint idén 2137-et írunk, a Vas-Tigris évét, és amelynek évfordulója ebben az évben a nyugati számítások szerint február 14-re esik. Ezen alkalommal, az emberek Tibetben is vidámsággal, evéssel-ivással és jó kedvvel várják az új esztendőt, a napfordulót és a hideg idő elmúlását. A száműzetésben élő tibetiek sajnos még most is csak idegenben vágyakoznak arra, hogy otthon ünnepelhessék a farsangot, az új esztendő nagy reményeit. Ebből a jeles alkalomból rendezzük meg a Vista Rendezvény Központban közel 300 nm-en, A Tibeti Újévi ( Loszár) Fesztivált valamint tibeti buddhista tárgyak és ritka keleti ( kínai, tibeti) ásványok és ékszerek kiállítását és vásárát. A kiállított tárgyakat meg lehet vásárolni! Számos a tibeti kultúrához kapcsolódó programot szervezünk, zenével, finom tibeti ételekkel fűszerezve ( momo, tibeti tea, kapsze, indiai pokhora). Meghívott vendégek: Agócs Tamás, Deva Prashad, Geszti Nagy Judit, Kelényi Béla, Láma Kalszang, Namgyal Cevang, Tolvaly Ferenc

A helyszínen tibeti ételek és italok kaphatók!

február 26./péntek
nyitva: 12.00-19.00

12.00 nyitás ZENE TÁNC Namgyal Cevang (lent)
Magyarországon élő tibeti menekült trad. tibeti énekeket és táncokat ad elő
15.00-15.30 FILM Kálacsakra magy.felir./ang./80” r.: Werner Herzog (fent)
16.00-17.30 FILM A lázadó szerzetes (Gedün Csöpel élete) (fent)
17.30-19.00 ELŐADÁS A lázadó szerzetestől a Pokemon-buddháig - előadás és beszélgetés a kortárs tibeti művészetről Kelényi Béla tibetológussal, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum Tibeti-Nepáli Gyűjteményének kurátorával (fent)
18.00-19.00 ZENE Deva Prashad meditációs zene (lent)

február 27./szombat
nyitva: 10.00-19.00

előadó terem:
12.00;14.00;16.00;18.00 ZENE TÁNC Namgyal Cevang (lent)
Magyarországon élő tibeti menekült trad. tibeti énekeket és táncot ad elő
12.00-13.30 FILM A Tibeti Halottaskönyv magy.felír./jap./fr./kan./90’r.: Hiroaki Mori(fent)
13.30-15.00 ELŐADÁS A Tibeti Halottaskönyv filozófiája beszélgetés Agócs Tamás tibetológussal, A Tan Kapuja Buddhista Egyetem tanárával (fent)
15.00-16.30 ELŐADÁS Múlt és jövő, a tibeti tradicionális művészet megmaradásának esélyei Dr Bóna István restaurátor, egyetemi adjunktus (fent)
16.30-18.00 FILM Tibetben a lélek magy.film/ 86’ r.: Tolvaly Ferenc (fent)
18.00-19.00 ELŐADÁS A lélekben Tibet - Tolvaly Ferenc előadása (fent) 18.00-19.00 ZENE Gesztelyi Nagy Judit szakuhacsi művész (japán bambusz furulya) (fent)

Belépő a Fesztiválra 1000 Ft/nap, ami minden programra jogosít

Tibetpress

Mentés / Megosztás

Hozzászólások

11 hozzászólás to “Tibeti Újév Budapesten”

  1. melong 2010 február 20. 8:54 du.

    Azért a losar az nem egy üzleti esemény. De legalább a “jeles alkalom” így valamivel később kerül megrendezésre, mint amikor a tibetiek valóban az idei újévet ünnepelték.

  2. hypotheek 2010 augusztus 12. 12:40 du.

    Hoeveel kan ik lenen? (hypotheek). Wat worden mijn maandlasten? (hypotheek) … Hoeveel hypotheek heb ik nodig? Hoe hoog is de boete die ik nu zou moeten

  3. lenen zonder bkr toetsing 2010 augusztus 15. 5:45 du.

    Lenen Zonder BKR Toetsing Lenen zonder BKR toetsing stijgt in populariteit op het Internet. Veel mensen met een zogeheten BKR notatie, die toch geld willen lenen zijn op zoek naar …

  4. Pharmc524 2010 augusztus 19. 12:09 de.

    Hello! kaedkbd interesting kaedkbd site!

  5. Pharmk736 2010 augusztus 19. 12:09 de.

    Very nice site! cheap viagra

  6. Pharmd691 2010 augusztus 19. 12:09 de.

    Very nice site! [url=http://apxyieo.com/qyoxtr/2.html]cheap cialis[/url]

  7. Pharmc335 2010 augusztus 19. 12:09 de.

    Very nice site! cheap cialis http://apxyieo.com/qyoxtr/4.html

  8. Pharmd754 2010 augusztus 19. 12:09 de.

    Very nice site!

  9. migraine 2010 szeptember 5. 5:52 du.

    Migraine is een ernstige vorm van hoofdpijn. Het treedt in aanvallen op en gaat vaak gepaard met visuele stoornissen en misselijkheid.

  10. migraine 2010 szeptember 5. 7:25 du.

    Hoewel migraine op elke leeftijd voor het eerst kan optreden, begint dit type hoofdpijn meestal tussen de tien en veertig jaar. Bij de meeste mensen treedt

  11. migraine 2010 szeptember 6. 7:33 de.

    Migraine is hoofdpijn die in aanvallen komt. De hoofdpijn komt plotseling op, soms midden in de nacht zodat u er wakker van wordt. De pijn zit meestal aan

Szólj hozzá!